2016. november 13., vasárnap

24. rész - A fürdőszoba kialakítása

A fürdőszoba falazatának kialakításához szeptember közepén álltam neki. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyi munka és fáradtság lesz vele. A nappalok egyre csak rövidültek, és úgy rohant az idő, hogy alig haladtam valamit előre. 

Anyagom volt hozzá bőven, de mindig hiányzott valami elem, amit gyors ütemben be kellett szereznem, úgy mint párnafák vagy szintezőcsavarok, stb.

A fürdőszoba helye még válaszfalak nélkül

Legelső lépésben a fürdőszoba és a hátsó szoba válaszfalának fő tartóelemeit építettem be. Közben behúztam a fő villanyvezetéket is; egyet a fürdőszobába, egyet pedig a hátsó szobába.

A fő tartógerendák elhelyezésekor

A munkafolyamat tulajdonképpen gyerekjáték, és akinek van egy kis sütnivalója, az hamarjában végez a feladatokkal. Nagy szakértelem nem kell hozzá, így egy nap alatt befejeztem a válaszfalat.

Nap végére elkészült a párnafázás is

A párnafázásnál azzal volt bajom, hogy utálok szintezni, vagyis függőlegest alakítani. A földön állva még sima ügy, de létráról már idegesítő, hiszen kapaszkodás nélkül, egyik kézben a vízmértékkel, másik kézben a csavarbehajtóval kell egyensúlyoznom. 

Második napon elkezdtem a konyha felőli fal kialakítását, 
valamint bekerült az ajtó is

A fürdőszoba falszerkezete két nap alatt készült el, de hátra volt még a szerkezet konyha és hátsó szoba felőli párnafázása is. Utáltam, mit ne mondjak. Tökölős munka és pontos számítást igényel a gipszkartontáblák méretei miatt.

A fürdőszoba látványa a bejárati ajtó felől

Miután a szerkezettel végeztem, jöhetett a plusz öt centi szigetelés felhelyezése. Ekkor kellett kitalálnom, hogy a bojler tulajdonképpen hová is kerüljön. Úgy gondoltam, hogy jó helye lesz annak a fürdőkád fölött a sarokban, ezért azon a ponton meg kellett erősítenem a felfogatás pontjait.

A sarokban, a szigeteletlen háromszögbe került a felfogatópont

A munkálatok eme szakaszában jött ki másodjára a vízszerelő, aki behúzta a falba a vízvezetékeket, majd leszigetelte azokat és kialakította a csapok és lefolyók kiállásait.

A falszerkezet villany- és vízvezetékekkel

Azt hittem, hogy ezután már vígan folytathatom a gipszkartonozást, de sajnos még a közelében sem jártam a megvalósításnak. Valamiért mindig várni kellett valamire. Például egy jó barátom szerelte nekem a villanyt, de mivel Miskolcon lakott és reggeltől estig dolgozott, így nehéz volt megfelelő időpontot találnia a számomra. És ugye, amíg nincs kialakítva a konnektorok és kapcsolók végleges pontja, addig a kartonokat sem helyezhettem fel. Sok idő telt el úgy, hogy érdemben nem haladtam előre egy tapodtat sem. 

A fürdőszoba padlója kenés előtt...

... és kenés után

Óriási probléma volt, hogy a cuccaimat nem tudtam hová pakolni, így minden és minden útban volt. Mivel ekkor már javában a házban éltem, ezért helyet kellett biztosítanom a fürdésnek és az étkezésnek is. És még nem láttam az alagút végét...

A fürdőszoba kartonozásakor

Végül elkezdtem a gipszkartonok felhelyezését is, így végre testet ölteni látszott a fürdőszoba is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése