2016. augusztus 22., hétfő

19. rész - Tetőfedés

Költségcsökkentés okán a tetőfedést a testvéreimmel hajtottam végre, akik segítettek felemelni és lecsavarozni a tetőre a 10x1,5 méteres trapézlemezeket. Nélkülük egyedül esélyem se lett volna kivitelezni a feladatot, míg ha a kivitelezővel csináltatom meg, az elkért volna érte százvalahányezer forintot. 

A tetőfedés nem egy őrdöngős feladat, de ekkora táblaméretnél már elkel a segítő kéz. A két öcsém, a bátyám és két jó barátom jöttek el segíteni.

A bátyám ötlete volt, hogy készítsünk egy csúszdát, amin feltolhatjuk a tetőre a táblákat, mert a fal melletti feladogatáshoz kevesen lettünk volna. Az ötlet bevált, s a trapézlemezeket játszi könnyedséggel vittük fel a tetőre.

A csúszda oldalnézetből

A csúszda az utcáról nézve

A trapézlemezt négyen fogtuk meg (egy-egy a végeinél, és egy-egy az oldalánál, középen), amit kicipeltünk az utcára, majd onnan felcsúsztattuk a tetőre a kihelyezett csúszdán. Ketten álltak a tetőn, akik miután átvették tőlünk a lemezt, felhúzták az egészet. 

Az első lemez felrakásakor

Miután bemértük az első lemez pontos helyét, elindultunk velük sorban

A lemezeket először felül fogattuk le, majd mikor a tető közepére értünk, elkezdtük alul is a csavarozást.

A tető, miután elkészült:

A napelemes, mozgásérzékelős lámpa napeleme késő délután



A tetőre négy darab napelem került, amely a ház három oldalát világítja meg kívülről. Sajnos a betörés miatt muszáj valamilyen világítást alkalmaznom éjjel, és a napelemes megoldás tűnt kézenfekvőnek és a legkifizetődőbbnek.



4 megjegyzés:

  1. Szigetelés nem lesz a tetőn? És a falakon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsolt!
      Van már szigetelés a tetőn, méghozzá a fólia alatt. A 16. részben látható is az egyik képen, amint a kőzetgyapotot tömködik. Sajnos nem voltam jelen épp, amikor befejezték és lefedték fóliával, ezért nincs róla kép. 20 centis szigetelést tettek fel amúgy.

      Törlés
    2. Üdv! Már tovább is adod?

      http://m.ingatlan.com/22575220?utm_source=Hirdetesfigyelo&utm_medium=email&utm_campaign=2016-08-22&utm_content=elado+haz+pest-megye+Pilisvörösvár+organic&utm_term=688772

      Törlés
    3. Igen. Ha nyerhetek vele, akkor miért is ne...

      Törlés