2016. október 6., csütörtök

23. rész - Gipszkartonozás

Az elülső szoba falazatának befejezése után nekiláttam a lakótér teljes lefedésének, azaz a gipszkartonozásnak. Ehhez azonban előbb a szigetelést kellett befejeznem, majd a párnafákat kellett kiszinteznem, vagyis függőlegesbe hoznom, ami közé szintúgy került még 5 centi kőzetgyapot.

Phu... Követhető azért?

Nos, az alábbi képek alapján talán érthető a munkafolyamat:

Elsőként a hátsó szoba falára helyeztem fel a plusz 5 centis kőzetgyapotot,
hogy a gipszkartonozás után odahordjam a cuccaimat

Felkerült a hőtükrös fólia...

...majd a gipszkarton


Ezzel egyensúlyoztam egy kicsit

Itt látható a rétegrend kintről befelé: lambéria (nem látszik),
párazáró fólia, 15 cm kőzetgyapot, 5 cm kőzetgyapot, hőtükrös fólia, gipszkarton

A hátsó szoba egyik oldala majdnem kész állapotában
(megjegyzés: a képen látható görbület az objektív torzítása által látható)

Az egyik gipszkartont kétszer is leejtettem, mert nem tudtam a létrán egyensúlyozva tartani is a gipszkartont meg a helyére fúrni (csak két kezem van). A felső-középső tábla sarkán látni is, ahogy megtörött a leejtés miatt, viszont szerencsére még javítható lesz a glettelés folyamán. 

Ezután a cuccaimat a telken lévő kis faházból áthordhattam a nagy házba, s végre meghirdethettem azt eladásra. A bútoraimat az imént látott gipszkarton fal elé hordtam össze (kép majd később). Ezután elkezdtem a bejárati ajtó melletti fal szigetelését és burkolását:

Az 5 centis szigetelés felhelyezése kezdetén

Az első gipszkarton táblák felhelyezésekor

E fal kartonozását ekkor abbahagytam, mert úgy véltem, hogy a cuccaimat már oda tudom hordani, s egy ideig nem kell azokat mozgatni. Tehát végre átmehettem a ház túlsó felére a szoba falának a külső burkolásához. 

A nehezen elérhető helyeket purhabbal fújtam ki, miáltal nemcsak leszigeteltem a kényes helyeket, de össze is ragasztottam azt, szilárdabbá téve ezzel a szerkezetet


A sarkot telibe nyomtam habbal (sajnos a végeredményről nem készült kép)

A szoba fala szigetelés után

A szoba falát 10 centi kőzetgyapottal szigeteltem csak, mert úgy vélem ide elegendő ennyi is. A párnafák szintezése után behúztam a villanyvezetékeket, majd elkezdhettem a kartonozást is. 

A plusz 5 centi felhelyezésekor

A bejárati kapu felőli oldal kész

A fal fóliázása

A gipszkartonozás kezdetekor


A konyha csupasz fala


A középső kartont csak ideiglenesen fogattam fel, mert mögé 
még bekerülnek a mosogató vízvezetékei


A nappali hátsó része a még ki nem alakított hátsó szobával

A munkálatokat nagyban hátráltatta, hogy a cuccaimat nem tudtam elpakolni sehová, mert egész egyszerűen nem volt hely, így azok folyton-folyvást útban voltak. Épp ezért azokat a helyeket tudtam lekartonozni, ahol már egészen biztos nem lesz más dolgom; ugyanis még hátra volt a villanyszerelés, amelynek munkálatai miatt a gipszkartonokat még nem helyezhettem fel véglegesen. 

A konyha hátsó felének kartonozása a már meglévő falszerkezettel és a nagy vonalakban behúzott villanyvezetékekkel

A konyha hátsó falának kartonozása

A hátsó szoba szerkezete elkészült állapotában, félig szigetelve és kartonozva




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése